A memória és az EGO könnyen átver

ÜZLETI Bio-gazdálkodás? Avagy: a memóriánk könnyen átver. Az EGO is. Azonban az energetika nem tud átverni. Soha.

Ha úgy működsz, mint én, van egy kicsi “hatodik érzéked”, akkor simán el tudod fogadni a fenti megállapításomat. Kicsit kemény írás lesz, és szándékosan. És tudom!

A memória és az EGO

Megfigyeltem magamon, hogy nagyon könnyen összekeverek emlékeket. Miért? Mert az agyam átver. Vagy máshogy emlékszem. Olyan is van, hogy megszépülnek az emlékek, vagy megcsúnyulnak. Olyan is, hogy egyszerűen eltűnnek.

Ez szerintem nem újság, valószínűleg mindenkinél így van, legfeljebb az EGO tagadja, és azt mondhatja valaki magáról: “én aztán mindent fejben tudok tartani…!” hát… nem akarlak elkeseríteni, de nincs így, az idegrendszerünk nem ilyen.

Amiben viszont nehezen átverhető vagyok, az a “messziről furcsaságnak tűnő” valami, amit hívhatunk hatodik érzéknek.

Hatodik érzék

Tudtad, hogy egy tudományos kutatás bebizonyította, hogy az emberi szív által gerjesztett elektromágneses mező 5000-szer (ÖTEZERSZER) erősebb, mint az agy által gerjesztett?

Ez azt jelenti, hogy messziről megérzed, ha nyitott vagy rá, milyenek a másik szándékai a szívében! Az emberek ezt 1,5-3 méteres távolságból képesek érzékelni. Részben tudat alatt. Energetikailag.

Én sokszor érzek a hasam közepén szorítást ilyenkor, mármint főleg akkor, ha valakinek nem tiszták a szándékai irányomban, érzem -ott valahol a napfonatom körül. Sokan azt se tudják, mi a fene az a napfonat…

Miket tapasztalok? Például egyszerűen TUDOM, hogy lesz-e üzlet egy beszélgetésből, vagy sem!

Van úgy, hogy már az első 2 mondatnál tudom, és nem fárasztom tovább magamat az illető személlyel, mert minek tenném, úgyse lesz belőle semmi. Azóta, mióta ezt tudatosan csinálom, nem küzdök. Soha. Elengedem. Így megspórolok a magam számára rengeteg energiát. Azóta az életem könnyű. Nem azért, mintha nem lenne épp elegendő elfoglaltságom, de legalább nem megyek a küzdelem irányába, egyszerűen a könnyű irányba megyek.

Ez egy bio-gazdálkodás, nagyon hatékony!

A memória és az EGO könnyen átver

Árharc

Ezért nincs például árharc a vállalkozói életemben. Nálam ennyi az ár, és ha ennyiért kell, akkor a tied. De nem győzlek meg, hogy ez Neked jó ár.
Alkudni se nálam kell, arra ott van a konkurencia. Ott próbálkozhatsz nyugodtan, úgy kell nekik! Nekem nem kell a munka egyáltalán, mert nem vagyok rászorulva, hiszen van elég, mert profin csinálom… békén lehet engem az ilyenekkel hagyni, hogy támogassalak, mert olyan kis rendeske vagyok (ez nem más, mint érzelmi zsarolás, felismerem ám!), meg hasonlók…Ennek ellenére TÉNYLEG rengeteget dolgozom ingyen!

Ezt akkor tanultam meg, mikor 15 évig orvoslátogató voltam. Az értékesítés legbelső bugyrai. Amúgy pedig a legizgalmasabbak is!

Az óriási EGO

Aztán van olyan, hogy valaki akkora EGO-val bír, hogy csak mosolygok rajta csendesen. Ezeket az embereket sem próbálom lenyomni, ők saját magukat szokták teljesen a földbe döngölni, önerőből, csak először rám jól megsértődnek. Általában. Mivel tükröt mutatni -azért azt tudok nekik, a látvány pedig a tükörben eléggé hervasztó…

Ezt elég vicces játszmának tartom, sokszor játszok ilyet. Afféle kis élvezetes gonoszságom nekem ez, az a minimum, hogy mosolygok, de sokszor hangosan is, mert valahogy olyan szituáció jön ki belőle.

Nem ismerik fel ezek az emberek, hogy maguknak teremtik a bajaikat, de ha megkérdezem, “szerinted hogyan jutottál ide?” akkor nulla felelősséget vállalnak, persze amúgy a segítség ingyen kéne nekik. Mert sajnálatra méltó áldozatnak érzik magukat, naná! Ez egy EGO-játszma, ami engem kívülről nézve szórakoztat, és csak annyiban bosszantó, hogy nyilvánvalóan ezeken az embereken segíteni nem lehet, még sok pénzért cserébe sem lehetne…

A fogyni vágyók sokan próbálnak levelezni velem. Náluk is megérzem, egy mail legelső sorából, hogy na, vele nem is kell semmit leveleznem, mert minek…én aztán nem fogom győzködni, hogy kezdjen magával valamit. Elégedetlen, persze, odáig eljut. Meg hogy minden körülmény hibás. Meg hogy győzzem meg. Én? Minek? A memória és az EGO könnyen átver.

Az ÖN-munkával ugyanez a helyzet. Azt mondom, dolgozz Magadon, áss magadban mélyre, az EGO-d viszont azt mondja, “de hát Te tökéletes vagy, mi ez a hülyeség?”

Például azt mondom, ismerd fel kérlek, hogy a munkád meggátol a pénzkeresésben. És ez nem vicc, tényleg rengeteg ilyen probléma van. Az EGO erre mit mond? “Valamit csak jól csinálok, ha ennyi munkám van!?” Itt azért ez vicc kategória, méghozzá az EGO vicce.

Inkább pusztuljak bele a stresszbe, de akkor is IGAZAM VAN!

“És különben is mit tudsz Te az én életemről, hogy ilyet merészelsz mondani rólam!?” Hát…a tartós stressz azért épp elég egy magas vérnyomáshoz, meg ilyesmikhez, nem is folytatom. Nem ismeri el, mert az EGO már csak ilyen. Beleűz ebbe a játékba, ha hagyod, és nem ismered fel, mert ha én mondom Neked, hogy ismerd fel, annak ellenállsz, de nagyon keményen!

“Nincs pénzem. = Én gyenge vagyok ahhoz, hogy megteremtsem, de legalább nem hazudok erről, ez az Igazság!”

Miért? Szerinted én hazudok, amikor azt mondom, korlátlan pénzforrás áll rendelkezésedre a világban? Vagy hogy nem gyenge vagy és sajnálni való, hanem szedd össze a gondolataidat és dobd ki a felesleges szemetet az agyadból és bárki meg tudja csinálni. Ugye, fáj? Persze, hogy fáj! Az EGO-nak. Mert a Lelked tudja, hogy ez az Igazság, nem pedig az, amit az EGO-d el akar hitetni Veled.

Az EGO kétségbeesetten védekezik

Az EGO kétségbeesetten védekezik, védi saját magát. Ha lerombolod szándékosan ezt a védekezést, elárulom mi lesz: egy kincset fogsz találni. Igen, pontosan, ott a mélyben. Ásni kell. És jujujjjj… bizony sötét is lesz.

Hogy félsz tőle? Naná! Mert ha meglátod az árnyékokat magadban, az baromi ijesztő. Árnyékaink vannak mindannyiónknak. Nekem is. Beismerem, hogy az EGO-m hiúsága szerint legszívesebben azt mondanám, hogy nincsenek, de vannak, mert ez az Igazság. A Lelkem Igazsága.

Beismerem, hogy járok fejlődni, van mentorom, van feltöltődésem, elvonulásom. Hiszen tudod, csak tele pohárból lehet másoknak inni adni. Sokan azt gondolják, hogy egy mentor-coach-tréner-tanácsadó olyan-de-olyan magas szinten fejlett ember, olyan energetikával bír, hogy ezek neki feleslegesek! DEHOGY! Épp ellenkezőleg! Havonta kb. 5 munkanapot töltök önfejlesztéssel, magammal! Gondolnád? (Mégis még csak itt tartok, hehe…)

Egy jó mondás ezzel kapcsolatban (Platóntól ered):

“Megbocsátjuk, ha egy gyerek fél a sötétben. Az Élet igazi tragédiája, ha egy férfi (értsd: felnőtt) fél a fényben!”

De Te nem vagy ilyen, már most csökkent az EGO-d hatalma a lelked felett, mert eddig elolvastad az írásomat, és ez bizakodással tölt el engem.

Ebben az esetben Neked való az összes irományom.

Kék óceán - A memória és az EGO könnyen átver

Akivel öröm dolgozni

Most mondok megint egy furcsát. Mindenki arra hajt a vállalkozó-társaim közül, hogy legyen jó nagy listája. Ezzel szemben….hát én eléggé csípem, mikor leiratkoznak emberek a listámról, ez is egy furcsa dolog. Nem lelkendezem, de azért örömmel tölt el, mert jön helyette 3 másik, akivel öröm lesz dolgozni.

Hogyan gondolkodom erről?

Aki leiratkozik, az csak ingyen akar valami értékeset, de sose akar fizetni semmiért. Például kéri az ingyenes könyvemet, és ahogy kimegy a mail a könyvvel, már le is iratkozik, elég bután. Mert utána jönne még 3 igen nagy értékű ingyenes előadás is, de hát neki így nem fog jönni, és én ezt bizony élvezem.

Ha ő úgy gondolkodik, hogy lenyúlom már az ingyenes cuccot… a Valódi Nagy Érték, ami néha fizetős, számára azonnal elvész. Mert sóher. Aki persze nem is lehet jó ügyfél nekem. Ebben mi a gyönyörűség? Hát csak az, hogy nem tud visszairatkozni a listára, ingyenesre sem, soha többé, így aztán nem kell foglalkoznom vele. Mivel amúgy se lenne vevőm soha a sóhersége miatt. Amúgy pont azt oktatom éppen, hogyan érd el a bőség-gondolkodást, így ezek az emberek kimaradnak abból, amire a legnagyobb szükségük lenne, pont a hatalmas EGO-juk miatt. “Én aztán nem fizetek Neked ezért, úgyis jobban tudom…” A memória és az EGO könnyen átver

Mi az oka ennek az egésznek? Ha valakit bosszant a tükör, bizony, hogy nem akarja látni. És ne is nézze, ne legyen velem, mert rosszul fogja érezni magát. Hiába jönne bármelyik rendezvényemre, vagy hiába tenném ki a lelkem eléje.

Aki fejlődni akar, nem EGO-ból kiindulva, hanem tényleg, lélekből, no annak van nálam itt a helye! Ez akkor is igaz, ha megbízást akar adni nekem és árajánlatot akar kapni tőlem. Nem dolgozom akárkivel!

Érdekes álláspont? Igen, az! Kék óceán. A vörös rész a cápákkal lehet másoké, nekem csak a kékre van szükségem.

Néhány hasznos link: >>

Az exkluzív zárt csoportunkat itt találod: MANI-FEST-KLUB, gyere, várlak!
Itt tudsz hozzájutni az ingyenes Apgar 10 könyvhöz (kattints!)
(Ingyenes) manifesztáció levélsorozatomra itt tudsz feliratkozni

KÉSZÜLJ A LEGJOBBRA!

online képzés, amely elérhető lesz bárhonnan a VILÁGBÓL!

Pénzenergetikai Szeminárium bárhonnan

Dr. Lovas Gyöngyi DokiMarketing mentor, üzleti és kommunikációs tréner bejegyzései

Mik azok a paradigmák?

Mik azok a PARADIGMÁK? Ezek ugyebár fura, belénk rögzült gondolatok, amik a tudatalattinkban működnek. Rögzült viselkedésmintákat és gondolkodási sémákat “köszönhetünk” nekik. Nyilván nem is tudunk róluk, hiszen nem jönnek a felszínre, nem tudatosítjuk. Viszont...

A vállalkozói siker 5 kulcs-tényezője

Vajon mi a vállalkozói siker 5 kulcs-tényezője A vállalkozás nem más, mint annak a művészete, hogy a problémákra jövedelmező megoldást dolgozzunk ki. Minden sikeres üzletember vagy vállalkozó azzal kezdte felépíteni az üzletét, hogy beazonosított egy problémát, utána...

Pénzenergetikai szeminárium
Pénzenergetikai Szeminárium Dr. Lovas Gyöngyi - Szabó Ilona - Posta János - Himer Csilla

Válj Tudatos Milliomossá! - Pénzenergetikai Szeminárium 2018

E-mail: uzenet@penzenergetikaiszeminarium.hu


Pénzenergetikai Blog |
 Adatkezelési tájékoztató | Impresszum